Az év egyik legrangosabb és leglátványosabb versenyét hozza el a Laguna Kulturális és TáncSport Egyesület Székesfehérvárra, június 19-én. A XIX. Lászlóvill Kupa Tíztánc Felnőtt és Junior Latin Ranglista Táncversenynek a Köfém Sportcsarnok lesz az otthona.
A koronavírus járvány miatt tavaly elmaradt rendezvényt idén nagy várakozás övezi mind szervezői, mind indulói oldalról. A honi versenytánc tíztáncos élmezőnye várhatóan fellép a királyok városában: előzetesen háromszáznál is több párossal számolnak a házigazdák. A közelgő esemény apropóján beszélgettünk a Laguna művészeti vezetőjével, Szilner Tiborral.
A Covid-járvány átírta a hazai sportéletet az elmúlt bő egy évben. Mennyivel lesz ez másabb verseny, mint ami a korábbi években megszokottá vált?
Egyrészt a versenyzői létszám összetétele érdekes lehet, mert a vírus alatt sokan befejezték pályafutásukat, de vannak, aki szünetet tartottak és nemrég újra edzésbe álltak. Ezen tényezők kihathatnak majd a végeredményekre is. Ennek ellenére azt várjuk, hogy magas lesz a versenyzői létszám. Másrészt mint szervezők, igyekszünk egy állandóságot, ideális versenyzési körülményeket biztosítani, hogy az indulók azt érezzék, amihez korábban hozzászoktak. Szeretnénk ezzel a versennyel visszahozni a táncosok kedvét, rávilágítani, hogy miért is szép ez a sportág, miért érdemes újra visszatérni a régi kerékvágásba.
Háromszáz-háromszázhúsz párost vártok a XIX. Lászlóvill Kupára, ami jelentősnek mondható. Színvonal tekintetében mire lehet számítani?
A legutóbbi versenyen rekordot döntöttünk a létszámot illetően és valóban most is igen népes mezőny várható. Kicsit változott az összetétel, de az élmezőnyben továbbra is ott vannak a legnagyobb esélyesek. Valószínűleg azon párosok, akik eddig is a győzelemre hajtottak, de még nem sikerült elérniük végső céljukat, most is nagyon motiváltak lesznek és mindent megtesznek a sikerért. Összességben idén is színvonalas küzdelmekre számítok.
A házigazda Lagunát négy páros képviseli a versenyen. Mely versenyszámokban lesznek érintettek?
A közel másfél évnyi kihagyás alatt nálunk is sokan abbahagyták a táncot, de akadnak olyanok is, akik a veszélyhelyzet miatt nem vállaltak felesleges kockázatot az edzésekkel, azonban nemrég visszatértek. D és C versenyosztályban lehet értük izgulni. Lesz B kategóriában is párosunk, amely most indul először a latin-amerikai táncok versenyén, ez a duó ifjúsági korosztályú. A legmagasabban jegyzett párosunk a tíztánc felnőtt ranglistaversenyen méretteti meg magát. Szilner Konrád és Szelecki Vivien szerencsére a leállások alatt is javarészt tudott edzeni, készülni. Mind a négy párnál azért voltak jelentős hullámaink, értelemszerűen rajtunk kívül álló okok miatt. Nagyon kíváncsi leszek, hogy mire lesznek képesek a hazai kupán.
Pont az említett nehézségek miatt milyen elvárást lehet megfogalmazni a hazai indulókkal szemben? Szükséges egyáltalán bárminemű célt kitűzni?
Annyi elvárás van, hogy a jelenlegi tudásukhoz mérten hozzák ki magukból a maximumot. Számszerű eredményekben ezt nem határozzuk meg. Ha előbbi megvalósul, én elégedett leszek. Valós elvárásokat szerintem a szeptembertől kezdődő időszakban lehet majd megfogalmazni, párosaink addigra kerülhetnek minden téren megfelelő állapotba.
A Lászlóvill Kupa jelentős múltra tekint vissza. Mekkora súlya van a Magyar TáncSport Szakszövetség éves versenynaptárában?
Már évek óta ranglistaversenyt rendezünk, ami önmagában egy minőségi szintet jelent. Gyakorlatilag a magyar bajnokságok után ez a fajta rendezvény számít a legnívósabbnak. A Lászlóvill Kupa mára egybeforrt azzal, hogy ez egy székesfehérvári rendezésű torna. Az elmúlt tizennyolc alkalommal hagyományt teremtettünk, többek között a Lászlóvill Kft. támogatásának köszönhetően, amely vállalkozás a kezdetek óta mellettünk áll. Az ország bármely szegletében már így ismerik a versenyt és sokaknak számít a mai napig, hogy itt megmutassák aktuális tudásszintjüket.
A XIX. Lászlóvill Kupa Tíztánc Felnőtt és Junior Latin Ranglista Táncversenyt tehát június 19-én délelőtt 10 órától rendezik a székesfehérvári Köfém Sportcsarnokban. Védettségi igazolvánnyal akár a helyszínen is meg lehet tekinteni az eseményt, vagyis nyitott lesz a nagyérdemű részére.
Borítókép: Szilner Konrád-Szelecki Vivien